/dev/null

NULL, üres, semmi; falra hányt borsó; a pusztába kiáltott szó; igaz vagy nem: a szíved döntse el!

Legutóbbi földrengés erőssége

24 óra legerősebb földrengése

mai földrengések száma

Friss topikok

Linkblog

Tao-ról

2013.05.25. 15:56 JarJarJóska

"Wu-wei, a Tao követése annyi, mint helyénvalónak és időszerűnek lenni.Tehát a jelen kihívásaira válaszolni.Mindig arra, ami itt és most van az adott helyzetben. Kezelni azt, ami van, nem pedig azt, amit szeretnénk, ha lenne. Minden jó harcos (és szerető) tudja, hogy ami helyénvaló  és időszerű az egyik pillanatban, az nem feltétlenül működik a következő pillanatban is. A helyzetek - mint a folyó -, állandóan változnak. Önkéntelen  természetes alkalmazkodás az adott pillanathoz: ez a Tao követése. Jelen lenni egy helyzetnek (harci vagy egyéb) vagy úrrá lenni rajta erőlködés és ellenállás nélkül, e kettő ugyanazt jelenti."

Darnel Christian: Harc és Szeretet

Szólj hozzá!

Meddig legyünk együtt?

2012.08.22. 14:58 JarJarJóska

Az alábbi idézetet még évekkel ezelőtt olvastam, és pár hete a fiókom rendezgetése közben újra előkerült. Még mindig aktuális a tartalma "Légy lojális és őszinte, légy egyedül azzal, akivel éppen élsz és tarts ki mellette, ameddig csak lehet! Ha az, az egész élet, az csodálatos! Fejezd be a kapcsolatot, ha eléritek az a pontot, amikor már nem kommunikációról és egymás szolgálatáról szól a viszony, és amikor érzed, hogy a kapcsolatnak nincs jövője! Keress valaki mást, aki saját vibrációdra rezonál!"

Szólj hozzá!

Címkék: kapcsolat plejádok

Földrengés

2010.10.05. 13:27 JarJarJóska

Nem gondoltam volna, de rengeteg földrengés van. Az egész a Föld felemelkedésével kezdődött: Azt mondják, a Föld felemelkedik, vagyis rezgésszáma növekszik. S mivel növekszik a rezgésszám, így a felszíne is változik, pontosabban a belseje. Az energia növekszik, feszültség keletkezik, s így a földrengések.

Szóval, emiatt kezdtek érdekelni a rengések. Volt is egy stabil oldal, ahol nézegettem ezeket: a Földrengéskutató Intézet, ahol aztán ez a lehetőség megszűnt. Véletlenül kerültem el aztán ide, ahol végre megtaláltam azokat az infókat, melyek érdekelnek és sokkal többet is.

Most már az idelátogató is tudja követni a legfrisebb híreket, ebben a blogban is! Köszönet az oldalnak!

Szólj hozzá!

A játszótéri eszköz

2010.08.26. 15:31 JarJarJóska

A folyósoi ablaknál álldogáltam, éppen szünetet tartva. Ha kinézek az ablakon, a frissen felújított park látszik, itt a ligetben és a játszótér. Lent gyerekek, játszadoznak. Egy érdekes eszközre lettem figyelmes, amolyan egyensúlyfejlesztő, gondolom: Egy kör, ami ferdén van felépítve, vagyis térben nem egyenes. Gyerekek fellépnek rá és emelkedőn mennek,  majd lejtőn, ahogy süllyed; lépkednek rajta lassan vagy gyorsabban, s ekkor elkezdik hajtani, az felgyorsul, s forogni kezd. Majd a gyerekek, igazodva az eszköz sebességéhez, mégjobban hajtják, s persze leesnek róla, de csak idő múlva, persze, van aki azonnal. Elnézem, milyen ügyesek, s arra gondolok én is szeretnék ilyen egyensúlyjavító eszközön "gyakorolni"! Pláne azért, mert az egyensúly a karatéban is jól jön (ld. Karate Kölyök).

Ezen elmélkedem, amikor jön a főnököm, s megjegyzi, hogy talán nosztalgiázok-e? S ahogy elkezdem mondani neki az iméntieket, észreveszem, hogy beszédtempóm felgyorsul, s hadarni kezdek. Az érzelmi szintem megnőtt. Most már biztos, hogy ha valami érzelmi hatás ér, akkor elkezdek gyorsan beszélni.  A kérdés: hogyan tudnám ezt kontrollálni?

Már régóta tervezem ennek a kontrollálását, de még nem jöttem rá az alkalmas módszerre.

 

Szólj hozzá!

második nekifutás

2010.08.26. 15:20 JarJarJóska

Újra a gondolat: itt van, a böngészőmben is nyitva a lap, csak bele kellene írni. Van is mit, azzal sincs gond. Csak éppen, amikor eszembe jut, akkor nincs közelben, mert én nem vagyok a közelében, hogy beleírjam. Persze, leírhatnám és pótllolagosan áthozhatnám ide, a blogba. Talán majd  mostantól; mindenesetre itt az idő! Ráérek, gondolat is van, alkalmas minden.

Szólj hozzá!

Nulla

2010.06.06. 18:29 JarJarJóska

/dev/null, vagyis a semmibe vesző. Az ismeretlenség homálya fedje az Írót, avagy a Közlőt. Minden olyan duma, melyet magam gondolok, vagy kigondoltam, olvastam és megtetszett, esetleg vers. Álljon itt kezdetnek egy, amolyan mottó féle is lehetne, ha ez valamiféle csetelős oldal lenne :D

Köszönöm, hogy üzentél
s ismerősnek jelöltél!

Ha zsák vagy ki foltját keresi,
foltod megtaláltad, jóllehet,
más száz ember is megkapta ugyanezt.

Ha mégis ismeretlen lettem volna,
s társaságom keresed, mint zsák a foltot,
legyen találkozónk legott!

Képeid nézegettem, s tetszett némelyik, bizám!
S ha te is ezt tetted, okod volt írni tán.

Ha tévedés történt, szívemre nem veszem,
bocsánatod elfogadom, kegyesen!

Ha szándékod mégis tartós, komoly,
postafordultával küldd galambod
legyen bár felhő,köd vagy gomoly!

Címem a lapon megleled,
s ne feledd: várom leveled!


 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása